» Tereprali
» Tor-Túra
» Marokkó
» Bamako

dakar_osszefoglalo/dakar_01.jpg

Liszi László 2000-ben határozta el, hogy nekivág a legnehezebb sivatagi versenynek, miután élményekkel telve hazaérkezett a Párizs-Kairó Dakar raliról.
Álma 2003-ban megvalósult, amikor egy bérelt Hyndai versenyautóval először állt a rajtdobogó tetején. A tudatlanok bátorságával indult a hosszú útra, ezért nem véletlen, hogy a sorozatos technikai problémák miatt az ötödik napon feladta a küzdelmet.

dakar_osszefoglalo/dakar_02.jpg

Az első afrikai próbálkozást követte a második, ahol már saját építésű Mitsubishi Pajerojával indult. Sikeresen átszelte a sivatag leghosszabb,  1055 km-es Tan-Tan-Atar szakaszát, de  a szervizkamion 38 óra alatt tette meg ugyanezt a távot, ezért nem maradt idő a Mitsuishi átvizsgálására és megjavítására. A versenyt feladni kényszerültek.

dakar_osszefoglalo/dakar_03.jpg

Elképzeléseit azonban nem adta fel, a hibákból tanulva 2005-re egy remek autót nevezett a versenyre. Az alapos felkészülés meghozta az eredményt, a pilóta 66. helyen fejezte be harmadik Dakarját.

dakar_osszefoglalo/dakar_04.jpg

 

A következő erőpróbán 2006-ban nem állt a csapat mellé a szerencse, műszaki okok miatt a pálya utolsó harmadában a turbo meghibásodása miatt kiszálltak a versenyből.

dakar_osszefoglalo/dakar_05.jpg


A 2007-es Dakar különleges élmény volt a pilóta számára, ugyanis saját MAN kamionjával vágott neki a sivatagnak. Az óriás jármű irányítása a homokban újabb kihívást jelentett a versenyző számára.

 

dakar_osszefoglalo/dakar_06.jpgA világ leghosszabb és legnehezebb versenyeiben edződött, rutinos vezetővé vált Liszi László úgy döntött, hogy 2008-ban ismét Mitsubishi versenyautójával hódítja meg a sivatagot. A csapat már kint volt Portugáliában, mikor villámcsapásként érte a hír, hogy a Dakar történetében először, törölték a versenyt.

De a kaland ezután is folytatódott, mégpedig Argentínában és Chilében a verseny új helyszínén. Liszi László megint ott volt a 2009-es Dakar rajtdobogón és nagy örömére (örömünkre) a céldobogón is. Az 52. helyen végzett, és ezzel legjobb eredményét érte el az    immár hét éve tartó dakaros pályafutása alatt.

KÉPGALÉRIA

Dakar 2003
Dakar 2004
Dakar 2005
Dakar 2006
Dakar 2007
Dakar 2009
Dakar 2012